Mi a Családegyetem?

A CsaládEgyetem egy olyan sajátos tanulási, fejlődési lehetőséget kínáló komplex képzési program, amelynek elsődleges célja elősegíteni a családok egészséges működését.

Kinek szól?

Mindenkinek, akinek fontos a család, lehetnek:

  • fiatalok, jegyesek, akik házasságra készülnek
  • fiatal házasok és kisgyerekes családok
  • fejlődni, növekedni kész, igényes házaspárok
  • házasságukban küzdelmeket, kríziseket megélők
  • elváltak, gyereküket egyedül nevelők,
  • özvegyek, nagyszülők, idősek

Előzmények

A CsaládKözPontban az egyházmegye hivatalos családpasztorációs irodájaként sok éve szervezünk különböző házasság- és családépítő programokat, s azt tapasztaljuk, hogy van a családban élők körében egy olyan számottevő réteg, akik kapcsolataikban nyitottak a fejlődésre. Számba vettük, melyek azok a programok, programelemek, amelyek leginkább sikeresek voltak, ezekből és innovatív ötletekből állítottuk össze a CsaládEgyetem programját.

„Egyetemi” keretek

Kurzusok:

  • nyitott előadások,
  • kapcsolatépítő szemináriumok,
  • páros terepgyakorlatok,
  • házi dolgozat
  • speciálkollégium

A CsaládEgyetem kurzusai egymástól függetlenül is látogathatók! Egyes kurzusokra előzetes bejelentkezés szükséges.

Jelenkezem a CsaládEgyetem aktuális kurzusaira:

 

Akik a családegyetemre bejelentkeznek és a félév során az előírt szükséges kreditet összegyűjtik a Családi indexbe, a II. félév végén részt vesznek egy sorsoláson, ahol az egész család számára lehet pihentető jutalmakat nyerni .

Családi index és kreditek:

Családonként egy indexet nyitunk, amelybe a családtagok gyűjthetik a krediteket. Nem feltétel, hogy a házaspárból mindkét fél részt vegyen a programban!

Kreditek és nyeremények

Családonként egy indexet nyitunk, amelybe a családtagok gyűjthetik a krediteket. Nem feltétel, hogy a házaspárból mindkét fél részt vegyen a programban!

Kreditek 2018/19-es tanév 2. félév

Nyitott előadások:

2 kredit/fő/előadás illetve max. 4 kredit 2 vagy több családtag részvétele esetén.

Speciálkollégium

Veszteségek és örömök elengedése és megtalálása a Szentírásban – 1 kredit/fő

Fejleszt vagy butít? – A képernyő és az internet hatásai – 2 kredit/fő

Szemináriumok: nőknek, férfiaknak, házaspároknak, szülőknek

NőiesTE: 2 kredit/fő/alkalom – 2 alkalom
Férfiműhely: 2 kredit/fő/alkalom – 2 alkalom
SzingLiget – Játékos, szórakoztató este 30 és 50 év közötti egyedülállóknak: 2 kredit/fő
Sensiplan – Családtervezés kezdő és haladó pároknak: 2 kredit/fő

 

Összesen: 31kredit

A félév sikeres teljesítéséhez 10 kreditet kell teljesíteni.


2018. június 6-án Orosházán dr. Pécsi Rita közreműködésével kihúztuk a CsaládEgyetem idei tanévének nyertes családját, akik egy 3 napra szóló családi utalványt nyertek az Alsópáhoki négycsillagos, családbarát Kolping Hotelbe ! Gratulálunk: Békei Judit és Matheisz Zoltán!


A 2016-17-es tanév zárásaként Gyulán a Szent László egyházmegyei családtáborban kisorsoltuk a tanév ösztönződíját az alsópáhoki négycsillagos családbarát Kolping-Hotelbe, amit
Fábián Gellért és Dóri nyertek.

 ——————————————————————————————————-

Az alsópáhoki családbarát Kolping Hotel jóvoltából 2015/16. tanévben is egy 3 napra szóló családi üdülést nyerhettek azok a családegyetemisták, akik mindkét félév előírt kreditjeit teljesítették. A 2016. június 28-i NőiesTE keretében az egyik jelenlévő anyuka kisbabájára bíztuk, hogy húzza ki a szerencsés nyertesek nevét. A fődíj nyertesei: Koncz Balázs és Melinda

——————————————————————————————————-

A 2014/15. tanév nyerteseinek nyilvános kihúzására Domaszék-Zöldfáson került sor 2015. június 21-én az Egyházmegyei CsaládKözPont által szervezett “Gyűrű-Kúra” bentlakásos nyári egyetem záró szentmiséje előtt.
Családi belépőket nyertek a Tiszaparti Élmény- és Kalandparkba 2 felnőtt és 2 gyermek részére:
– Schröffel Krisztián és családja
– Berecz István és családja
– Lázár István és családja
– dr. Bencsik Péter és családja.
A FŐDÍJ, azaz az alsópáhoki családbarát Kolping Hotelbe szóló családi kupon is gazdára talált, a nyertes: Tajti Péter és családja